Gyakori kérdések
ORSZÁGJÁRÁS ÉS VÁNDORSZÍNHÁZ – BEFOGADÓI OLDAL
- Ki jelentkezhet befogadónak?
Befogadó helyszínnek peremfeltételek és technikai megkötöttségek nélkül jelentkezhet bármilyen intézmény, állandó vagy időszakos játszóhely, amely minőségi színházi előadást kíván műsorra tűzni.
- A jelentkezés automatikus bekerülést jelent a Déryné Programba?
Igen, technikai megkötöttségek nélkül várjuk a helyszínek regisztrációját.
- Szabadtéri színpadunk van. Jelentkezhetünk?
Igen, technikai megkötöttségek nélkül várjuk a helyszínek regisztrációját.
- Bérletkonstrukcióban kívánjuk bemutatni a Déryné Program keretében szervezett előadást. Lehetséges?
Igen, az előadás bemutatásának gazdasági vonatkozásai egyedi szerződés keretében kerülnek rögzítésre.
- Milyen kötelezettségeim vannak, mint befogadó?
A Déryné Program, illetve a befogadó kötelezettségei közösen egyeztetett egyedi szerződés keretében kerülnek rögzítésre.
- Hogyan történik a produkció bemutatásának finanszírozása?
A település lakosságszámának és az előadás költségeinek arányos elbírálása alapján, a Déryné Program jelentős részben vagy egészében fedezi a produkció bemutatását, amelynek részletei egyedi szerződés keretében kerülnek rögzítésre.
- Milyen jegyárral adhatom a Déryné Program keretében bemutatandó előadást?
A Fogadó fél a jegyárait nem határozhatja meg 200 Ft/ belépőjegy ár felett, a pontos összeg közösen egyeztetett egyedi szerződés keretében kerül rögzítésre.
- Ki köteles a jogdíj megfizetésére?
A jogdíj befizetését az alkotónak kell megtennie.
ORSZÁGJÁRÁS – ALKOTÓI OLDAL
- Ki jelentkezhet alkotónak?
Minden Kárpát-medencei adószámmal rendelkező alkotó-művészeti szervezet vagy egyéni vállalkozó tud jelentkezni a Déryné Programba.
- A jelentkezés automatikus bekerülést jelent a Déryné Programba?
Nem, a kilenc tagú Szakmai Bizottság pozitív elbírálását követően kerülhet be egy produkció a Déryné Programba.
- Milyen elbírálás alapján kerül be valaki az előadás listába?
Értékelés és döntéshozatal szempontrendszere:
1. A tervezett előadások színházszakmai minősége.
2. A tervezett előadások különböző helyszíneken történő megvalósíthatóságának realitása: pl. utaztathatóság, technikai szükségletek, változó terekhez való alkalmazkodni tudása.
3. A tervezett előadások közül előnyt élveznek a magyar szerzők művei, azon belül a klasszikusok, valamint ifjúsági témával foglalkozó jelentkezések.
4. A tervezett előadások „üzenetének” értéke, olyan produkciók, amelyek üzeneteikkel az adott közösséget erősítik, építik.
5. A tervezett előadások költségvetés realitása, (az ár-érték arány).
- Az előadásról egy pár perces videó anyagunk van. Jelentkezhetünk a programra?
Nem. A Déryné Programra csak teljes előadás felvételével lehet jelentkezni.
- Egy alkotó csoport, több előadással is jelentkezhet?
Igen. Viszont, egy adott előadással csak egyszer lehet a programra jelentkezni.
- Milyen kötelezettségeim vannak mint alkotó?
Mind a Déryné Program, mind az alkotó kötelezettségei egyedi szerződés keretében kerülnek rögzítésre.
- Kit illet meg a jegyárbevétel?
Az előadás jegybevétele a Fogadó felet illeti meg.
- Hogyan történik a produkció bemutatásának finanszírozása?
A település lakosságszámának és az előadás költségeinek arányos elbírálása alapján, a Déryné Program jelentős részben vagy egészében fedezi a produkció bemutatását, amelynek részletei egyedi szerződés keretében kerülnek rögzítésre.
- Ki köteles a jogdíj megfizetésére?
A jogdíj befizetését az alkotónak kell megtennie.
BARANGOLÓ
- Felhalmozási költség
Azokat a megvásárlandó tételeket, ingóságokat, amelyek az előadás létrehozásával kapcsolatosak nem szükséges külön tételesen felsorolni, hanem egyszerűen a felhalmozási költségbe kell kalkulálni.
- Referencia (anyagok) feltöltése
A társulat eddigi tevékenységével kapcsolatos írásos, képes, vagy video-anyagok (trailer, show-reel, vagy akár egy teljes előadás videófelvétele), vagy cikkek feltöltését várjuk.
- A "Tevékenység leírása" címszó alatt milyen a jelentkezőkkel kapcsolatok részletek leírását/bemutatását kérik?
A "Tevékenység leírása" alatt kifejezetten az alkotóra/alkotói csoportra vonatkozó eszmeiségre, esetleges eredményeikre, indíttatásruka vagyunk kíváncsiak.
- Milyen formai és tartalmi elvárási vannak a Barangoló alprogramnak a költségvetési tervvel kapcsolatban?
A Költségvetési terv -ben minden olyan költséget bele lehet írni, ami az előadás létrehozása kapcsán merült fel. A Barangoló alprogram a produkciót a bemutatóig mentorálja, a bemutató utáni költségek nem számolhatóak el a Barangoló alprogramban. Megszabott keretei nincsenek. Minden indokolt költséget fel lehet tüntetni.
- Milyen költségek nevesíthetőek a költségvetési tervben?
A művészi szabadság jegyében nem szeretnék konkrétumokat kikötni. Minden olyan beszerzendő tétel nevesíthető a "Költségvetésben", amely a próbafolyamatra/létrehozásra és a bemutatóra vonatkozik. A jelentkezés esetleges sikeressége nem a költségvetésben látható összegtől, hanem az előadás műfajától, a színpadra alkalmazott irodalmi anyagtól és a költségvetés és a koncepció koherenciájától függ.
- Egy szervezet mennyi jelentkezést adhat be a Barangoló alprogramba?
Egy szervezet akár több előadástervvel is jelentkezhet.
- Felnőtt vagy ifjúsági előadástervvel jelentkezzünk?
A jelentkezésnél előnyt élveznek a 16-18 éves korosztálynak szánt Nemzeti Alaptantervben(NAT) említett klasszikus szerzők/művek, de nem feltétele a jelentkezésnek a NAT figyelembevétele.
- Milyen témában érdemes jelentkezni a Barangoló alprogramba?
Nincs téma és műfaji megkötés, előnyben részesített művek és szerzők vannak. Az előnyben részesített témák a 16-18 éves korosztálynak szóló NAT-ban is megtalálható klasszikus vagy kortárs magyar Irodalmi, magyar Történelmi és Erkölcstani témák élvezhetnek előnyt. Országjárás alprogram: Nincs megkötés.
- Mi a Barangoló alprogramba való jelentkezés határideje?
Barangoló alprogram: Folyamatos beadású. Legkésőbb 2020 szeptember 30-ig kell beérkeznie a jelentkezésnek.