Vándorszínház

A Vándorszínház alprogram kiemelt feladata a kis lélekszámú, kulturálisan elszigetelt településekre történő eljutás, magas színvonalú színházi előadások utaztatása, egész napos, gyermekeknek, valamint felnőtteknek szóló foglalkozások tartása.

Az alprogramnak köszönhetően a befogadóhelyek, az ideiglenes, szezonális játszóhelyeket is beleértve színvonalas színházi produkciókat tudnak meghívni jelképes összegért. A Déryné Társulat saját előadásainak tájolása szintén a Vándorszínház alprogramon keresztül történik.

További célkitűzések a szabadtéri színházi helyszínek felderítése, velük együttműködés kialakítása és a minőségi programkínálat bővítése.

  • Mikepércsidézetidézet

    Mikepércs

    A Déryné Társulat által bemutatott János vitéz egy órában mutatja be a közönségnek Petőfi Sándor klasszikusát. Játékos, fiatalos, lendületes előadást láthattunk, mely iskoláskortól az egész család számára szórakozást nyújt. Könnyed humorral fűszerezett, izgalmas, szép előadás.

  • Körmendidézetidézet

    Körmend

    Rég volt már ilyen típusú előadásunk, jól vette a közönség. Én a magam részéről jónak ítélem meg az egész Déryné Programot, nagyszerű lehetőség ez nekünk most ezekben a vészterhes időkben. Ha nem lenne járvány, akkor meg különösen nagy attrakció lehetne. Szóval mi örülünk és köszönjük, bízunk a további sikeres együttműködésben.

  • Sátoraljaújhelyidézetidézet

    Sátoraljaújhely

    Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy részt vehettünk a Déryné programban, valamint az, hogy városunkban lehetett a János vitéz premier előadása. Színvonalas, látványos előadást láthatott a közönség kitűnő színészi alakításokkal. Külön élményt jelentett, hogy az előadás az eredeti Petőfi szöveggel került bemutatásra.

  • Szászváridézetidézet

    Szászvár

    Egy rendkívül színvonalas, élménydús előadásnak lehettünk házigazdái, melyet a vendégek is nagyon élveztek, csupa pozitív visszajelzést kaptunk tőlük. A szervezést és lebonyolítást az előadó társulat szorgos együttműködése nagyban megkönnyebbítette. Az előadások folytatását tervezzük.

  • Mátraderecskeidézetidézet

    Mátraderecske

    Nagyon örülünk, hogy településünk részese lehetett ennek az előadásnak. Nagyon jó és színvonalas produkciót láthattunk, kicsik és nagyok egyaránt élvezték. Reméljük, hogy a jövőben még lesz alkalmunk találkozni.